Elérkezett a nap, amire utaltam az előző bejegyzésem végén. Ismét közreműködhettünk egy Bátor Táboros rendezvényen, ahonnan olyan élményekkel térhettünk haza, amit örökre a szívünkbe zárunk. Ezen az estén újra elmeséltem a kis Tündérkénk betegségének rövid történetét, majd azokat az érzéseimet amiket a Bátor Táborral kapcsolatban érzek, majd a gyerekekkel, más érintett családokkal és néhány Cimbivel elénekeltük a tábor dal angol verzióját, amit egy ideje bőszen tanultunk a gyerekekkel. Ezután pedig olyan élményben volt részem, amit sosem fogok elfelejteni. A népes közönség állva tapsolt nekünk, férfiak és nők törölgették a könnyeiket, hiszen meghatódtak az általam és a sorstárs szülő által elmondottaktól, illetve a tábor daltól. A beszéd végén persze ma is kaptunk egy-egy szép csokor virágot.
Annyira nagy boldogság ez nekünk, hogy részesei lehetünk ennek a közösségnek, hogy megismerkedhettünk ezzel a sok jó emberrel, akik a BT munkatársai és önkéntesei. Végre úgy érzem, hogy tartozunk valahova, hogy az életünk jó irányba terelődik, és a nehezebb napokon mindig eszembe jutnak ezek az élmények, és így könnyebben megbírkózom az esetleges nehézségekkel. Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, hogy ők is részesei ezeknek az eseményeknek, és szívesen és örömmel segítenek, és egy ilyen este után, mint ez a mai, még napokig ők is a történtek hatása alatt lesznek, és büszkén mesélik, hogy ők is segítettek.
Azokkal a gondolatokkal zárom ezt a bejegyzésemet, ahogy az esti rendezvényen zártam a beszédemet.
Szőrnyű ami velünk történt, de ha már így alakult, igyekszünk kihozni belőle a legtöbbet. Sok jó emberrel ismerkedtünk meg Bogárka betegsége kapcsán, és sok jó dolog történt velünk, de mind közül a csúcs a BÁTOR TÁBOR!