Eltelt két év amióta kiderült, hogy a kis Bogárkánk leukémiás. Aki követi a blogomat kis betekintést nyerhet az azóta eltelt időről, a betegséggel való küzdelmünkről, és az én lelki állapotomról. Most pedig eljött az esemény amire már régóta vártunk, és amire ha rágondoltam görcsbe rándult a gyomrom.
2016.dec.14-én reggel miután elvittük a tesót a suliba, bementünk a kórházba, hogy elvégezzék az aznapi vizsgálatokat. EKG, szív-és hasi UH, mellkas rtg, ezek a vizsgálatok vártak ránk. A nappali osztályon kezdtünk, ahol súly-és hossz méréssel indítottak, és újra megállapították, hogy jó nagyra nőtt ez a lány. Ezután kitöltöttük a szükséges papírokat, levettek egy csomó vért, majd mentünk egyik vizsgálatról a másikra. Mire mindennel végeztünk, jól elfáradtunk, de mielőtt eljöttünk volna még megtudtuk az osztályon rendelő rezidens doktornőtől, hogy mindenhol mindent rendben találtak, aminek persze nagyon örültünk.
Másnap reggel még korábban kellett mennünk, mivel előző nap elmaradt a csontsűrűség vizsgálat, így reggel azzal kezdtünk. Mivel tegnap benne hagyták Bogárka kezében a branült, így ma nem kellett újra megszúrni, ezért miután vissza értünk az osztályra, be is kötötték az infúziót, hiszen reggel éhgyomorra kellett mennünk. Hamarosan jöttek is az orvosok, és bementünk a kezelőbe, hogy elvégezzék a csontvelő biopsziát. Előzetesen megbeszéltük, hogy amíg el nem alszik ott lehetek vele, így egy jó éjt puszi után kijöttem, és nagy izgalommal vártam, hogy vége legyen a vizsgálatnak, illetve vártuk, hiszen Apa is velünk volt mindkét nap. A doktorbácsi, aki a vizsgálatot végezte, megkérdezte Bogárkától mielőtt elaltatták volna, hogy izgul-e, de megnyugtattuk, hogy anya jobban izgul.
A vizsgálat elég hamar lezajlott, a mi kis Tündérkénk hamarosan fel is ébredt, és pár óra pihenés után jött a doktorbácsi a jó hírrel, miszerint az előzetes mikroszkópos vizsgálat után úgy látja, hogy minden rendben van. Ennek borzasztóan örültünk, de várni kell még pár hetet amíg kiküldik a hivatalos zárójelentést, így még nem nyugodtunk meg, sőt igazán soha nem fogunk megnyugodni, de azért öt év múlva, ha az utolsó záróvizsgálaton jó híreket fogunk kapni, akkor azért úgy gondolom, hogy egy jó nagy kő fog leesni a szívünkről.