Minden reggel 7.30-kor van a zenés ébresztő, majd lehet menni reggelizni. Miután mindenki elfogyasztja a reggelijét, kezdődnek a napi programok, korcsoport szerint felosztva. Van aki kézműveskedik, van lovaglás, zenés foglalkozás a gyerekeknek, íjászat és bátorpálya, ami a legizgalmasabb program mindenki számára. Forgásban mennek a csapatok, minden kipróbálható, de semmi nem kötelező. Nekünk a legnagyobb kihívás a bátorpálya volt, hiszen Bogárkánkat kivéve mindenki irtózik a magasságtól, és itt a határainkat feszegettük, hiszen volt falmászás, és több olyan feladat, ami által a magasságtól való félelmünket sikerült leküzdenünk.
Természetesen mindenkinek vigyáznak a testi épségére, a Cimbik pedig viccesen és segítőkészen közreműködnek a feladatok végrehajtásában.
A felnőtteknek játékos-beszélgetős program is van, ami alatt napról-napra jobban megismerik egymást a résztvevő szülők, és a Cimbik. A késő délutáni órákban minden nap egy közös program várja a családokat, ami alatt különböző feladatokat lehet megoldani, ezzel is növelve az összefogás és az összetartozás erejét.
Számomra a lemeghatóbb percek minden este amikor hatalmas körbe állva, kézen fogva elénekeltük a Bátor Tábor dalt. Ez annyira megható volt, hiszen néhány napja még nem is ismertük ezeket az embereket, mégis úgy éreztem, hogy egy nagy, összetartozó közösség lettünk. Amikor pedig ránéztem a főnővérre, aki szintén a körben állt, és énekelt, mindig elkapott a sírás, hiszen őt akkor ismertük meg amikor Bogárka bekerült a kórházba, és egyrészről eszembe juttatta azokat a nehéz időket, másrészről nagyon jó érzés volt, hogy most pedig ő is ennek a közösségnek a része, és ilyen körülmények között is találkozhattunk.
A gyerekek is olyan jól érezték magukat, hogy minden este amíg mi a felnőtt összejövetelen voltunk, addig ők végig a Cimbikkel kártyáztak. Bogárka pedig hamarabb megnyílt nekik, mint eddig bárki másnak, hiszen őket nem lehet nem szeretni! 🙂