2014. október 31. Ezen a napon változott meg az életünk. Ezen a napon tudtuk meg a rémisztő diagnózist.
A kislányunk leukémiás.
Ettől a naptól kezdve bennem van a félelem! Próbálok pozitívan hozzá állni a betegséghez, holott alapjában mindig is egy negatív ember voltam. Az élet sok területén ért csalódás, de hát kit nem?! Mindig azt mondtam, hogy ha pesszimista vagyok, akkor nem lesz olyan fájdalmas a csalódás, ha nem úgy alakul valami, ahogy szeretném, viszont, ha mégis össze jönnek a dolgok, akkor jobban tudok majd örülni. Tudom, ez nem jó hozzáállás, mégsem tudtam, vagy nem igazán akartam ezen változtatni. Viszont azon a bizonyos napon muszáj volt változtatnom a nézetemen. Mert az egyetlen kislányomnak meg kell gyógyulnia!!! Ebben a helyzetben egy pillanatig sem lehet az ember pesszimista. Mégis vannak napok, mint ez a mai is, amikor elgyengülök. Amikor a félelem már-már rettegésbe csap át. Amikor jön egy hír, amit nem szabadna meghallani, hiszen csak a pozitív dolgokra kéne koncentrálni. Mégis, amikor azt hallod, hogy valaki, akit ismersz, akivel hónapokon keresztül együtt kezelődtünk, akivel beszélgettél, akit megkedveltél, nem biztos, hogy meggyógyul, mert vissza esett, és az orvostudomány már nem tud érte tenni, akkor sokkot kapsz. Benned van a kérdés, amit már annyiszor feltettél magadnak, és másoknak is:
MIÉRT? Miért lesz egy kisgyerek ennyire beteg? Miért nem gyógyulnak meg mindannyian? Egyáltalán, miért vannak gyermekkórházak? Egy kis lélek, aki még annyira tiszta, annyira ártatlan, miért nem élheti a gyermekek gondtalan életét? Miért kell nekik fájdalmas vizsgálatokon, kezeléseken, és ezek kellemetlenebbnél-kellemetlenebb mellékhatásain keresztül menniük? Ha pedig megküzdöttek vele, miért nem gyógyulnak meg mindannyian? Ők igazi hősök, sokkal többet érnek bármelyikünknél, ők igenis azt érdemelnék, hogy nagyon sokáig, gondtalanul, és boldogan élhessenek! Az Anyukájuk esti mesét olvasson, majd jó éjt puszit adjon nekik minden este! Játszanak sokat a Testvérükkel, a barátokkal, az Apukájuk hátán lovagoljanak. Sokat nézem az én DRÁGA KINCSEM arcát, miközben alszik, és mindig boldogság önti el a szívemet, hogy itt van velünk. Amikor pedig rossz hírt kapok, akkor megint urrá lesz rajtam a félelem, és csak remélni tudom, hogy ő meggyógyul, hogy láthatom felnőni, és átélheti azt a csodás élményt amit én is átélhettem akkor, amikor a világra hoztam Őt! Mert nincs annál boldogabb érzés egy nő életében, amikor először tarthatja a kezében a kisbabáját, amikor anyává válik! Azt kívánom minden hős kislánynak, hogy ezt átélhessék, és azt kívánom minden hős anyukájának, hogy egy szép napon a kezükben tarthassák az unokájukat. Mert akkor már minden jó lesz! Neked pedig kedves olvasó azt kívánom, hogy soha ne kelljen hasonló szörnyűségeken keresztül menned, mint amiken én, és a többi kis hős anyukája keresztül megyünk nap-mint nap! Végezetül pedig azt kívánom, hogy legyenek csodák!!! Azok is gyógyuljanak meg, akikről az orvosok már lemondanak!!!! Hiszen nekik is élniük kell!!!
Még ezeken a nehéz napokon is muszáj figyelmeztetnem magam: MINDIG A FÉNYBE NÉZZ!!!!