Műtét

Mivel a gyerekek vénája nehezen bírja a sok tűszúrást, ezért mindenkinek beültetnek a mellkasába, vagy a karjába egy úgynevezett portot, amin keresztül tudnak vért venni, és ide kapják infúzión keresztül a gyógyszereket. Részletesen nem megyek ebbe bele, a lényeg, hogy így próbálják fájdalom mentessé tenni a kis hősöknek a beavatkozások ezen részét. Az én kis Tündérkém port műtétjére bekerülésünk utáni csütörtökön került sor. Bár ez rutin műtétnek számít, és nem is vesz igénybe 30 percnél többet, ennek ellenére én borzasztóan izgultam.

Miután megkapta a bódító italt, egy műtősfiú jött a kis bogárkámért. Elkísérhettem a liftig, ott azonban búcsúzni kellett egy időre. A szívem szakadt meg. Becsukódott a lift ajtó, és én csak álltam ott tétlenül. Aztán kitört belőlem minden. Az elmúlt egy hét magamban tartott feszültsége. Záporoztak a könnyeim. Nem foglalkoztam vele, hogy emberek jönnek-mennek mellettem. Összeroskadtam, arcomat a tenyerembe temettem, és sírtam szüntelenül. Nem tudom mennyi idő telt így el. Egy örökké valóságnak tűnt. Pont addigra sikerült kicsit össze szednem magam, mire tolták ki a műtőből az én kincsemet. Egyenesen be az Intenzív Osztályra. Igaz, csak megfigyelésre. Amikor szóltak, hogy bemehetek hozzá, akkor tudatosult bennem, hogy már megint mi történik. Intenzív Osztályon vagyunk? Ez most komoly? Ültem az ágya mellett. Néztem körbe, és olyan látvány tárult elém, amit egy Anya soha nem akar látni. Minden ágyon gyerekek feküdtek, mellettük pedig az aggódó szülők. Apuka, vagy Anyuka. Senki nem foglalkozott a másikkal, mindenki a saját gyermekére koncentrált. Megdöbbentő volt a csend. Csak a gépek pittyegésének zaja hallatszott. Miután felébredt a kis HŐSÖM, vissza mehettünk az osztályra. A helyzethez képest jól volt. Aznap még nem evett, így este 8 után elfogyaszthatta a reggelijét, ebédjét, és a vacsoráját egyben.

Megnyugtató volt látnom, hogy jól van. Rájöttem, hogy ezek a gyerekek nagyon sok mindent kibírnak. Sokkal erősebbek, mint mi felnőttek! Ha tudtam volna, hogy másnap este már a saját ágyunkban alszunk, még nyugodtabb lettem volna……