Még a tavalyi év végén jelentkeztünk a Bátor Tábor testvér turnusába, amit idén áprilisban tartanak. Ez egy hosszú hétvége ugyanúgy, mint a családi tábor volt ősszel. A gyerekek már egy ideje másról sem beszélnek, csak arról, hogy mennyire várják, hogy újra eltölthessenek pár napot ebben a csodavilágban. A hétköznapokban is sokszor felidézzük az ott töltött napokat, a felejthetetlen élményeket, és hiába telnek a hetek-hónapok, még mindig olyan beleéléssel mesélik az élményeiket, mintha csak tegnap történt volna.
Holnaptól pedig újra átélhetik ezt a csodát, amivel sehol máshol nem lehet találkozni. Ráadásul a tesónak holnap lesz a 10. születésnapja, így ez biztos, hogy felejthetetlen lesz neki. Nem szép dolog az irigység, és nem is jellemző rám, de bevallom most nagyon irigy vagyok rájuk. Szeretnék én is újra ott lenni ezekkel a csodálatos emberekkel, hiszen olyan pluszt kaptunk tőlük, amit sosem fogunk elfelejteni.
Már tegnap összepakoltuk a bőröndöket, belekerült minden fontos dolog. A ruhákon kívül fotó anyáról, apáról, egy-egy levélke anyától, Bogárka bőröndjébe a felsőm, amivel a kórházban aludt, a hosszú hónapok alatt, és azóta is gyakran magához veszi, és még egy nagyon fontos fénykép is el lett rakva. Bogárka legeslegjobb barátnője még mindig az a kislány akiről már írtam az egyik előző bejegyzésemben, akit hasonló betegséggel kezeltek, és aki szintén járt már a Bátor Táborban, sőt nyáron együtt fognak menni! 🙂 Nincs olyan hét, hogy ne látnánk vendégül, vagy ők ne látnák vendégül a mi kis Tündérkénket. Ma pedig úgy búcsúztak el egymástól, mintha most hónapokig nem találkozhatnának. Szóval egy fotót kapott tőle Bogárka, amit azonnal be is rakott a bőröndbe. Az élet ajándéka, hogy ők ketten találkoztak!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: