“Mindig a fénybe nézz!” – Ezt a mondatot kedvenc előadom írta, és énekeli, nekem pedig a mottómmá vált.
2014. Novemberében minden megváltozott. Egyik napról a másikra.
Az önök gyermekének leukémiája van. -Közölte velünk az orvos egy késő őszi napon. Először fel sem fogtam szavait. Kemoterápiáról és túlélési százalékokról beszélt hosszan. Nem értettem mi történik. Mélyen hatoltak a szavai, nem is értettem mindent. Csak ültem ott bután, leforrázva….
Ennek lassan 2 éve. Az érzés azóta sem változik, a kérdések azóta is megválaszolatlanok. Miért Ő? Tettem valami rosszat? Ha igen, akkor miért Ő lett beteg, miért nem én? Még csak 5 éves. Egy Tündérke, akinek az oviban lett volna a helye, és otthon, velünk, nem pedig a kórházban infúziós állványok között. Teltek-múltak a hónapok. Műtét, kezelések, jobb-és rosszabb időszakok váltották egymást. Időközben kiderült a mi kis Tündérkénkről, hogy egy igazi HŐS! Persze sok kis hőssel találkoztunk, de nekünk ő a legnagyobb.
Ezzel a bloggal lelki támaszt szeretnék nyújtani azoknak a szülőknek, akik hasonló helyzetbe kerülnek, betekintést szeretnék adni azoknak, akik nem értik hogy lehet egy ilyen nehéz időszakot végig csinálni, és önterápiás célból is írom. Mert egy anyának a beteg gyermeke előtt mindig erősnek kell mutatkoznia, bármilyen nagy a baj, mindig a fénybe nézz!
Kommentek